„Megbomlott a
régi mérték,
percnyi álmok
tépték eszét.”
Mondta, mikor
tetten érték.
Ennyi volt a
védőbeszéd!
Most áll, mint ki
várja végét;
arcát dúlja
régi romlás.
Míg rágja a
papír szélét,
nyelvén csüng még
száz káromlás.
Volt itt minden:
okos óra,
csengő fészek
(szürke mobil),
felkent senkik,
buta nóta,
kimért átok
(az is steril).
Elharapta
a mondatot,
kit csak belső
úr fenyített;
önként színlelt
alázatot.
És lám ez mind
nem segített!
Bár bűneit
könny fürdeti,
irgalmat lop,
ki vétkezett.
A megbánást
is mímeli,
csak mert fény gyúlt
tette felett.
De állj! Nincs már
honnan lopni.
Dönt a bíró,
nincs kegyelem:
Tanulj tűrni,
és nem szólni!
Isten hozott
Történelem!
Megosztás:
