Iskolák
Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (1998-2002) Nyugat-Magyarországi Egyetem Környezettudós szak 1 év, Sopron (2002-2003) nappali tagozat Nyugat Magyarországi Egyetem Gazdasági Informatika szak 5 év, Sopron (2003-2008) nappali tagozat
Rövid önéletrajz
Tanulmányaimat 2008 Júniusában fejeztem be. Okleveles Gazdasági informatikus diplomát kaptam. Ezután programozóként helyezkedetem el, és az óta is ebből élek. Bár az irodalom mindig is érdekelt, és tizenhat éves korom óta alkotok, a versírást komolyabban csak 2014 márciusában kezdtem el. Azóta több tucat alkalommal publikálták a munkáimat. Az elmúlt évek során többször szerepeltem különböző városi antológiában, országos kiadványokban, közel negyven versemmel. Az írással töltött évek tapasztalatai arra ösztönöznek, hogy folyamatosan képezzem magamat, és javítsam a már meglévő munkáimat.
S remélem, majd engedik a szavak, hogy az eszközük legyek!
Bemutatkozás
Egész életemben jellemző volt rám egyfajta kettősség. Egyrészt a számok, az algoritmusok, a gépek, egyszóval a mai világ megszállottja vagyok, másrészt mindig is érdekelt a történelem, az irodalom, melyek a társadalom és a lélek ok-okozati összefüggéseit próbálják feltérképezni. Mindkét világ elkápráztatott! Igen ám, de bennem ez a két világ ellensége egymásnak. Én pedig hol az egyik, hol a másik oldalon harcolok, de mindkettőben őrlődök, és csak kérdéseket találok. Valaki a tettekbe fojtja bizonytalanságát, más az italért nyúl, én szavakat kiáltottam a szélbe, de halkan, hangok nélkül. És a szavak lassanként mondatokká álltak össze. Végül a sorok útján magam is útra keltem.
Hegyeket ismertem meg, ahol mázsás kövek zúgnak alá, ha vihar támad, míg rólam csak morzsák peregtek.
Kapcsolat:
E-mail: E-mail
Publikációs lista
– Kanizsai Antológia 16.: Nagykanizsa, 2015. 12. fej., Vers idő (Altató férfikorban; A bíró és a légy) 44-45.
– Kanizsa Antológia 17.: Nagykanizsa 2016. 12. fej., Időnk árnyékában(Mintha többre jutna…; Tűzvessző) 17.
– Soproni Füzetek 2015: Sopron: Dr. Hegyi Ferenc, 2015. 12. fej., Versek (Az acél himnusza; Kávéházi menedék – A zöld gyönyör) 97-98.
– Soproni füzetek 2016: Sopron: Dr. Hegyi Ferenc, 2016.12. fej., Versek (Aki ételt, italt adott…) 119-120.
– Szárnypróbálgatók 2017 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2017.01. (Diszharmónia; Légy, ami lennél nélkülem; Az otthon) 115-117.
– A szó ünnepe: Gyermekjóléti alapítvány: 2017. 05. (Kit vele együtt feszítenek…; Aki ételt, italt adott…; Mintha többre jutna) 79-82.
– Kanizsa Antológia 18.: Nagykanizsa 2017. 12. fej., Aki vagy – líra (Felszabott utak és járdák…;Vasparipa) 20.
– Szárnypróbálgatók 2018 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2018.01.(Fekszem előtted…; Az ösztön rabjai) 152-154.
– Szó-kincs 2018 Aposztróf Könyvkiadó 2018. 06 (A látogató; Jégtörés) 116-118.
– Ébredés: Aposztróf Könyvkiadó 2018. 11 (A csoda; Szirmok; Álmok árja; Mintha többre jutna…; Felszabott utak és járdák…; Viharváró; Az acél himnusza; Kérlek, ne korholj…; Kőbe vésett ének; Diszharmónia; Az őrült lovas) 47-54.
– Kanizsa Antológia 19.: Nagykanizsa 2018. 12. fej., Líra (A csoda; Akit visszavárnak) 55-56.
– Szárnypróbálgatók 2019 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2019.01.(Akit visszavárnak; Szirmok; A csoda) 184-186.
– Kedves.: Versek, Elbeszélések 2019 Cseppecske Bt. (Isten, asszony) 68.
– Kanizsa Antológia 20.: Nagykanizsa 2019. 12. (Lélek-leltár; A máglya) 38-39.
– Szárnypróbálgatók 2020 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2020.01.(Hanyatló messzeség; Könnyen indul!; Lélek-leltár) 209-211.
– Szerelmemnek Bálint-napra.: Irodalmi Rádió Miskolc 2020.02. (Egy illat emléke) 46.
– Így írunk mi VII. versek, novellák.: Holnap Magazin 2020.03.(Bemutatkozás; Őszi szél; A máglya; Így szól a kő álmában Sziszüphoszhoz; Temetés; Elhagyott börtön; Őrület!; Vörös és fehér csokrok; Hanyatló messzeség; Felszabott utak és járdák; Jégtörés; Új csendélet; Posztmodern induló; Tétova kérdés; Az acél himnusza; Diszharmónia) 102-117.
– Szó-kincs 2020 Aposztróf Könyvkiadó 2020. 06 (A vén köszörűs balladája; Áramszünet) 144-145.
– Szóhalászok Litera-Túra 2020. 08 (A vén köszörűs balladája) 260.
– Életünk és ihletünk a COVID-19 idején Irodalmi Rádió 2020. 09. (A Látogató; A vad harang; Gyötrő tavasz) 56-58.
– Szárnypróbálgatók 2021 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2021.01.(Gyötrő tavasz; A vén köszörűs balladája; Addig…) 209-210.
– Kanizsa Antológia 21.: Nagykanizsa 2021. 01. (A vén köszörűs balladája; Isten tükre) 50-51.
– Szó-kincs 2021.: Aposztróf Könyvkiadó 2021. 06 (Apollón vére) 125-126.
– Szerelmemnek Bálint-napra.: Irodalmi Rádió Miskolc 2021.02. (Első randevú előtt) 21.
– Van itt Válasz elég.: Irodalmi Rádió Miskolc 2021.11. (Diszharmónia, Fekszem előtted…, Könnyen indul!) 26-28.
– Kanizsa Antológia 22.: Nagykanizsa 2021. 12. (A villamoson; És szelíden szól az Isten…) 143-145.
– Szárnypróbálgatók 2022 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2022.01. (Forradalmak margójára, Első randevú előtt, És szelíden szól az Isten…) 164-167.
– Csillagszívként harcra mennék.: Irodalmi Rádió Miskolc 2022.06. (Az őrült lovas, Az önző gyász, Vígasztaló) 226-228.
– Fövény Irodalmi folyóirat 2022. XXII. évfolyam 8-9. sz. (És szelíden szól az Isten…, Gyötrő tavasz, A vén köszörűs balladája) 24-26.
– Maradok Nyitott Antológia.: #VERS #DAL Háló 2022.09. (Diszharmónia, Fekete filccel…) 47-49.
– Nézőpont kérdése 2022.: Irodalmi Rádió Miskolc 2022.11. (Reggel az óvóhelyen, A szónok, Kóma, Az önző gyász) 110-113.
– 23. Kanizsai Antológia.: 2022.12. (Érett vallomás…) 65.
– Szárnypróbálgatók 2023 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája: Csongrád: Raszter Könyvkiadó, 2023.01. (Érett vallomás…, Vígasztaló, Belvárosi séta) 163-165.
Önálló novellás kötet
Diszharmónia.: Budapest, 2022
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/diszharmonia
Díjak, elismerések:
– Ezüst Oklevél: 2017 Szárnypróbálgatók
– Bronz Oklevél: 2018 Szárnypróbálgatók
– I. díj Líra kategóriában: 2019 Szárnypróbálgatók
– Arany Oklevél: 2020 Szárnypróbálgatók
– III. helyezés a korosztályomban: 2020 Irodalmi Rádió (Szerelmemnek Bálint-napra)
– I. helyezés: 2020 Irodalmi Rádió (Életünk és ihletünk Covid idején)
– Faludy különdíj: 2021 Szárnypróbálgatók
– II. helyezés: 2021 Irodalmi Rádió (Van itt válasz elég)
– II. díj Líra kategóriában: 2022 Szárnypróbálgatók
– II. helyezés a korosztályomban: 2022 Irodalmi Rádió (Szerelmes vers verseny)
– II. helyezés: 2022 Irodalmi Rádió (Versek 2022 pályázat)
– A Magyar Irodalomtörténeti Társaság különdíja 2023 Szárnypróbálgatók
– II. helyezés A természet poétája 2023. pályázaton
– III. helyezés Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2023 pályázatán
– I. helyezés az Irodalmi Rádió Valentin 2024 pályázatán
– I. helyezés az Irodalmi Rádió 2024. évi tavaszi pályázatán
– I. helyezés az Irodalmi Rádió 2024. őszi pályázatán
– Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2024.