Hát itt jön – tudod – a „mindenki bátyja”;
a vágyak jó pénzért vett jóbarátja,
aki szavakkal faragja a szelet!
Ez a vadász kezéből vadat etet,
nézi a csordát, vajon melyik kullog…
És elejt majd, ha már rágja a húsod
a metsző valóság, a csorba zsebkés,
amíg figyelmed falja a képzelgés.
Ha facsarja elméd a vád: Miért én?!
Ő így felel: A vágy szentség és részvény!
Hogy beválthasd, épít köréd egy bankot,
és mert nem figyeled, miből is alkot,
tág egedről minden csillagot lemar,
amíg liftzenét játszik egy zenekar.
Cirógatja az egod, mint lenge ing,
a vágyaidból bőre szőtt marketing.
Mézbe fojt, aztán vén gyermekké nevel,
aki úgy játszik, hogy „szent sátrat” emel,
hol a világod tartja egy szem karó,
amíg bent éggé lesz az ágytakaró.
Te csak fizess! És a „nagy mesemondó”
nyitja könyvét. Jó szótól hízik jó szó,
míg a lelkedről szorgosan lekapart
szerénység már nem ég a körmöd alatt.
Szíved a percnyi vágyakhoz ragasztja
a lágy igékből font hézagos mantra.
Végül, ha teljes lesz a regresszió,
magad maradsz, akár a csontos dió!
És belsődhöz már csak kalapács férhet,
mert minden mást hárít a „jó szemlélet”!
Ám a kalapács egyszer még lesújthat
és zúzhat körmöt, vagy törhet kisujjat,
ekkor, ha fájdalmadban panaszkodnál,
rájössz, hogy már nincs kinek. Nem te voltál
önző álmaid „lánglelkű bajnoka”,
csak egy vevő, és nem a dörzsölt kofa…
Jól kitömted a szélfaragó zsebét!
Hát fuss csak, mentsd meg fillérjeid felét!
Lám „a bankár” most böjtölni megy haza;
és kattog az üres automata.
