Őszi szél

Por és ég nászra kél, szívet cserél.
Fiuk a szél, kinek játék minden.
Jöttére meg-megugrik a levél,
fodrokat vet egy száradó ingen,
és ha megüti magát a padkán,
a füledbe sírja el bánatát.
Majd szoknyáért nyúl az örök pajzán,
míg hajlik utána egy kiskabát.

Avarban fürdik és erőre kap;
az utakról kihajtja a nyarat.
Tarka báli ruhákat összeszab;
átkot zúg a park, de a szél arat.
Az ágakon vacog a hódolat!
Kormos égen felhőket seperget,
lent az erdő, mint szolga bólogat;
apró zugokba űzi a csendet.

Ám terhétől vén lesz és roskatag,
bár húzza kincseit, hisz kitartó,
már csak az idő és nem ő szalad.
Sírna talán, de az is fárasztó!
Míg útról-útra ballag hallgatag,
nyerít utána egy pinceajtó,
már csak ő tudja, hogy merre halad.

Áll vigyázzban a sok utcatábla,
rideg sírig kísérik a gazdát,
míg rőt leplet hint foszló ruhája,
tűzfalnak dőlve adja fel harcát.

Megosztás:

Szólj hozzá!