Kinek csak szájában lobban a gyűlölet
és égő átkokkal verné szét a követ;
csendbe hull majd az ő dühe, és ha vége,
fele vétke legyen neki félre téve.
Ki csendjével alkot és oldja a lelked
ősi csomóit, és ha kell, érted szenved
névtelen kínokat hitedért cserébe.
Ő ha kérne, áldja útját könnyű béke.
Aki számba veszi súlyát a világnak;
nyomorult sorai, mint reszkető ágak
törnek el benned, hogy te másképp láss végre.
Áldd meg érte! Látja azt, mit neked kéne.
Kinek csupán kellék az élet, egy kabát,
és ha kell, más malmán őrli meg önmagát.
Málhák és zsákok közt hull el az ő vére.
De ha vége, ne az eső, te sírj érte!
Kivel az Úr együtt teremtett meg téged,
a mosolya nyugtat, de a könnye éget,
míg tűri, hogy arcát a kor ronggyá tépje.
El vagy késve! Ő az áldást neked kérte.
