Megszökött a lovas a nagy sárgaházból,
Ősi szél riad a nyugodt avarágyon,
hol téli esőben zúg, liheg a vágytól,
akár egy eleven táncra kelt rémálom.
Kardját már kivonta, a rozsda vért kíván,
karjával némán int a négy égtáj felé,
és hadak kelnek át az átkok új hídján,
a kelő nap tiszta, vörös képe elé.
Hol belehajítja a névtelen tűzbe
a hóhérpallost, majd int a négy seregnek;
és Árész nevetve vágtat el, mert kürtje
hördül a romlásnak és az ágyuk zengnek.
Megosztás:
