Nem kellenek ólmos igék, vagy táncoló
vallomások, miket a közhely telesző,
és megtép az idő. Csak buján álmodó
kamasz szív takarja ily nyersen ébredő,
meztelen vágyait. Ma játszva tengődnek
ősz sorsok; törvény az, mit senki sem röstell,
vagy rosszabb: elvárás. Ám az érett főnek
ennél már kevesebb, mégis sokkal több kell.
Szegény, aki kívül hordja a vagyonát!
Szél verte sátramban (hol nagy úr a szükség)
létem kenyeréhez add te a jó kovászt,
és én a lisztet, majd gyúrjunk, míg a tűz ég.
És ha nyirkos mélység ölel is, úgy kérlek
ne bakot tarts! Együtt faragjunk új létrát!
És a rémisztő táv, ha versenyre késztet,
hadd legyek neked, és te nekem még két láb.
Melegséged vágyjam, mint a fűtött szobát!
Csak egy ölelést, hol két karod lágy bilincs,
és míg így kergetjük egymás halk sóhaját,
érezzük, mint a rég elhagyott, árva kincs,
ha meglelik végül. Hagyjuk, hadd vesszen el
arcunk, csak szemeink álljanak őrt lopva,
míg test testnek szomját oltja. Majd telt kehely
ajkad fojtsa ajkam játékos, vad csókba.
