Érett vallomás…
Nem kellenek ólmos igék, vagy táncoló vallomások, miket a közhely telesző, és megtép az idő.
Vers
Apollón vére
Ujjain szót kér a képzelet, ha rálelnek cifra képzetek. Tőle ezüst a hold bazaltja, tükröt fest a kátyús aszfaltra.
A szónok
Még csendben lépdel (közülünk való),ki a ráomló fénytől sápatag. Még puha nyelvről fakad az áldásés vígan égnek ünnepi fények…
Fekete filccel…
Lépcsőházak alsó övén a romlásból nyílik tárlat. Egy világot feszít körém, ahol egész minden vázlat.
Diszharmónia
Nem öntöttem én nagy harangot; a hangot kiengedtem és nem temettem a bronzba, szétszórt hangjegyeknek nem lett zengő szobra.
És szelíden szól az Isten…
Ma már az ember csahol; ólok a házak, feszül a szó, és ahol tiporni vágynak, ott én leszek a padló.
Reggel az óvóhelyen
Egy pléden fekve, félig eltemetve, én „százkilós cefre” erjedek saját verítékemben.
Az őrült lovas
Megszökött a lovas a nagy sárgaházból, ősi szél riad a nyugodt avarágyon,hol téli esőben zúg, liheg a vágytól…
Belvárosi séta
November van! A kócos fák terhüket vesztveállnak, míg mi baktatunk egymás mellett lengve és többé nem együtt, mint két kopott nagykabát.